AZ ELJÁRÁS LEFOLYÁSA

1720. kán. – Ha az ordinárius úgy véli, hogy peren kívüli határozattal kell eljárnia:

1. a védekezési lehetőség megadásával jelezze a vádlottnak a vádat és a bizonyítékokat, hacsak a vádlott a szabályos hívásra a megjelenést el nem mulasztja;

2. az összes bizonyítékokat és érveket tárgyalja meg alaposan két ülnökkel;

3. ha a büntetendő cselekmény bebizonyosul és a bűnvádi kereset nem évült el, akkor hozzon határozatot az 1342-1350. kán. szerint, kifejtve, legalább röviden, a jogot és a tényeket illető indokokat.

1721. kán. – 1. §. Ha az ordinárius úgy határoz, hogy bírói büntetőeljárást kell kezdeményezni, a vizsgálat iratait adja át az ügyésznek, aki nyújtsa be a bírónak a vádiratot az 1502. és 1504. kán. szerint.

2. §. A felsőbb bíróság előtt a felperes szerepét az ahhoz a bírósághoz kinevezett ügyész tölti be.

1722. kán. – A botrányok megelőzésére, a tanúk szabadságának védelmére és az igazságszolgáltatás menetének biztosítására az ordinárius az ügyész meghallgatásával és magának a vádlottnak a megidézése után az eljárás bármely pontján eltilthatja a vádlottat a szent szolgálattól, valamely egyházi hivataltól vagy feladattól, előírhatja vagy megtilthatja számára egy bizonyos helyen vagy területen való tartózkodást, vagy eltilthatja azt is, hogy a szent eucharisztiában nyilvánosan részesüljön; mindezeket az ok megszűntével vissza kell vonni, a büntetőper befejeződése által pedig magának a jognak az alapján véget érnek.

1723. kán. – 1. §. A bíró, aki megidézi a vádlottat, egyben fel kell hogy szólítsa őt, hogy az 1481. kán. 1. §-a szerint állítson magának ügyvédet az ugyanettől a bírótól kijelölt határidőn belül.

2. §. Ha a vádlott nem gondoskodik róla, maga a bíró nevezzen ki ügyvédet a perfelvétel előtt; ennek addig kell feladatát ellátnia, amíg a vádlott ügyvédet nem állít magának.

1724. kán. – 1. §. Az ügyész a per bármelyik fokán elállhat a pertől annak az ordináriusnak az utasítására vagy beleegyezésével, akinek döntése alapján a pert megindították.

2. §. A pertől való elállás érvényességéhez szükséges, hogy a vádlott elfogadja, hacsak nem nyilvánították távolmaradottnak a pertől.

1725. kán. – Az ügy vitájában, akár írásban történjék ez, akár szóban, a vádlottnak mindig legyen joga, hogy ő maga, ügyvédje vagy képviselője utolsóként írjon vagy szóljon.

1726. kán. – Ha a büntetőper bármelyik fokán és bármely szakaszában nyilvánvalóvá válik, hogy a vádlott nem követte el a büntetendő cselekményt, a bírónak ezt ítéletben ki kell nyilvánítania, és a vádlottat fel kell mentenie, még akkor is, ha egyben az is kitűnik, hogy a bűnvádi kereset megszűnt.

1727. kán. – 1. §. A vádlott fellebbezést terjeszthet be még akkor is, ha az ítélet őt csak azért bocsátotta el, mert a büntetés fakultatív volt, vagy mert a bíró az 1344. és 1345. kán.-ban bizonyított jogával élt.

2. §. Az ügyész fellebbezhet, valahányszor úgy ítéli, hogy a botrány helyrehozásáról vagy az igazságosság helyreállításáról nem történt kellő gondoskodás.

1728. kán. – 1. §. A jelen cím kánonjai előírásainak fenntartásával, a büntetőperben, hacsak a dolog természetével nem ellenkezik, a perekről szóló általános és a rendes egyházi peres eljárásról szóló kánonokat kell alkalmazni a közérdeket érintő ügyek külön szabályainak megtartásával.

2. §. A vádlott a büntetendő cselekményt nem köteles bevallani és esküre sem lehet kötelezni őt.